Szilvacsatni

A múlt héten főztem szilva csatnit. Úgy gondoltam felteszem a receptet, hátha kedvet kaptok hozzá...

De a recept előtt, írok pár szót a csatnikról.

A csatni (chutney, चटनी) az indiai konyha egyik elengedhetetlen eleme. Ezerféle recepet van rá. Ha meg kellene határoznom azt mondanám, hogy csípős lekvárhoz hasonló, de nem lekvár, nem szósz és nem savanyúság és nem is ételízesítő, minden étel mellé eszik, legyen az vegetáriánus vagy húsos. Trópusi gyümölcsből (mangó, lime a leggyakoribb) és zöldségből főzik.

És akkor most következzen az én szilva csatnim receptje.

Hozzávalók:

2 kg szilva

1/2 kg barnacukor

1 kk csillagánizs

1 kk gyömbér

1 kk szerecsendió

1 kk fahéj

1 kk kardamom

1 kk szegfűszeg

3-4 db egész csili paprika

A szilvát megmossuk, kimagozzuk és a hozzávalókkal együtt főzzük, kb 2-3 órát, amíg pépes nem lesz. Forrón jól zárható üvegekbe tesszük.

A magyar konyhához is kiválóan illeszthető: vadhúsokhoz áfonya helyett, de fogyasztható savanyúság helyett húsételek mellé.

Diwali - दिवाली

Ma van Diwali, Dipawali napja (ejstd Díválinak). Egész India fénybe borul ma. Mert Díváli a Fény Ünnepe. A hinduk nagy szent ünnepe. Egyik legnagyobb ünnep. A Rámajána szerint ezen a napon ünneplik Ráma az igazságos isteni uralkodó visszatérését Ajódhjába, királyi székhelyére, Rávana felett aratott győzelmével. Ezen a napon Ráma királyságának népe az utakon mécseseket gyújtva várta haza a győztes uralkodót.

Ezért a Fény Ünnepe. Ez egy ötnapos ünnep. Ilyenkor bezárnak a hivatalok , a boltok, és mindenki útrakel. Olyan érzése van az embernek mintha egész India lakossága utazna. És valóban utaznak ötvenezer csomaggal családtagokkal, rokonokhoz, ismerősökhöz, barátokhoz.Tolakodnak-nyomakodnak, könyökkel térdell és ha már a vonat ajtaján nem férnek fel akkor másznak az ablakon. A vonatokra már hetekkel előtte meg kell venni a jegyet, mert hanem esélye sincsa az ember fiának lányának hogy felférjen. Ha tanácsolhatom, ilyenkor senki ne utazzon! Ha mégis erre szánja el magát, akkor készüljön fel mindenre...

Mondjuk a hinduk ezzel különösebben nem foglalkoznak, ha nincs jegyünk akkor is felszállnak és utaznak, aztán alkudoznak a kalauzzal és megérkeznek ahova indultak. Díváli egyben az indiai újév kezdete is. Ezen a napon feldíszítik házaikat és mécseseket gyújtanak, mert azt tartják ha nincs fény a lakásban akkor Láksmí a szerencse istenője és Ganésa nem térnek be a házakba hogy szerencsét hozzanak. Ezért gondosan ügyelnek arra, hogy a házi oltárukon egész éjszaka égjen a mécses. Hogy az istenek szeremcsét, békességet és boldogságot hozzanak. Most már egyre gyakoribb hogy országszerte nagyméretű tűzijátékokat szervenek. A családtagok egymást megajándékozzák és hát természetesen nem maradhat el az édesség sem.

शुब दिवाली

Még mindig Dardjeeling

Még mindig Dardjeelingnél tartok. (:-) A Kőrösi Csoma Sándor sírjától visszafele jövet a temető fölötti oldalban, már majdnem a város szélén, volt egy kis teázó, a nevére már nem emlékszem. Nagyon kicsi volt, gyönyörű kilátással. A teázó egy nepáli családé volt. Ott ettem először momot (zöldségek-tésztába töltve, párnácska formájuak, és ezt megfőzik, van fűszeres változatban, meg kevésbé fűszeresben, és van húsos momo is, azt már Dharamsalában ettem.)És ott ittam először erjesztett rízs-pálinkát. Szóval ennek a teázónak az volt az érdekessége, hogy a falak tele voltak mindenféle papírra írt üzenetekkel, rajzokkal, a vendégek a falakra írták véleményüket a teázóról. Amolyan vendégkönyvként szolgáltak. De nem csak ettől volt érdekes, hanem az ablakon ahogy kinézett az ember egy kihalt fát látott közvetelenül az ablak előtt, rajta nagyon sok tea filter lógott. Megkérdeztük a tulajdonostól,hogy miért lógnak a filterek az ágakon. Ő pedig elmondta, hogy miután megittuk a teát, fogjuka filtert a jobb kezünkbe, gondoljunk valamire és dobjuk ki az ablakon lehetőleg úgy hogy a filter fenn akadjon a fa ágain. Ha nem esik a földre, akkor a kívánságunk teljesül. Az én filterem leesett.

Annyira tetszett ez a fa, még szerencse lefotóztam. Mert Indiában mindig az volt a legfőbb problémám hogy a legjobb pillanatokat nem tudtam lencsevégre kapni, mert nem volt nálam a gép, vagy mert nem volt idő, vagy-vagy.... megéltem.

Dardjeeling

Minden út Dardjeelingeb vezet... Vagy nem. Az enyém oda vezetett. Pedig nem terveztem. (Indulás előtt még itthon, azt mondtam ha lesz időm elmegyek Dardjeelingbe, Kőrösi Csoma Sándor sírjához.)

Első utam volt Agrán kívül, (pontosan Díválí volt a hinduk nagy szent ünnepe, de erről majd még írok, mert hamarosan Díváli van), első vonatutam, ami csak két napig tartott, New Jaypalguri-tól még három óra jeeppel fel a hegyekbe, Dardjeelingbe. Majd írok a vonatokról is mert megérnek egy külön bejegyzést (:-).

Három hete voltam Agrában amikor elutaztunk páran a kollégiumból. Amint megérkeztünk a fárasztó vonatút után, azonnal beleszerettem ebbe a kis városkába. (Indiába akárhányszor utaztam bármivel bárhova, mindig megfogadtam, hogy többet egy lépést sem sehove, mert borzasztó az a tömeg a vonatokon, buszokon, a tülekedés, tolakodás, küzdelem a helyekért, éjszaka pedig nem tudsz leszállni a helyedről mert mindenhol alvó emberbe ütközöl, és akkor egyszer csak megérkezel a várva várt helyre, tizenakárhány vagy húsz óra után elgémberedett végtagokkal, alvatlanul, kókadtan, és a látvány egyszerre mindenért kárpótol, elfelejtve az utazás nehézségeit, és csak annyit mondasz: Megérte!) A városnak két része van, alul laknak a hinduk, a hegy tetején pedig a buddhisták és a keresztények. Hihetetlen különbség van a két városrész között. Meglepődtem, Dardjeeling tisztaságán. Minden hajnalban mindenki seper a háza előtt. Barátságosak, kedvesek, mosolygósak és segítőkészek. Úgy alakult hogy 10 napot voltunk Dardjeelingbe, mivel az időjárás elég kedvezőteln volt. Ezért két napon keresztül csak a teázókban ültünk és beszélgettünk más turistákkal, egészen jó kis nemzetközi csapat verődött össze. Ugyanis olyan köd volt, hogy az ember az orráig nem látott, így mindenki aki mászni készült vagy túrázni, vagy egyszerűen csak városnézni, várnia kellett pár napot amíg kisüt a nap.

Gondolatok

Miért lett ez a címe a blogomnak? Teljesen jó kérdés, hiszen eddig még India varázslatosságából sokat nem mutattam még meg. A fényképek feltöltésével kis problémám akadt, ugyanis akkor én egy "szappantartó"-val, egy egyszerű alapgéppel mentem ki, (ahhoz képest hogy hol tart most a technika) és hát a szkennelés kis időt igénybe vesz, a második utunkon pedig mindent diára fényképeztünk (kb 500 db) és az is eltart még egy kis ideig, amíg digitalizáljuk. (:-) Megértéseteket köszönöm. De elkanyarodtam a lényegtől.

Szóval azt tudom mondani, hogy Indiához egy élet nem elég. Tapasztalataim alapján kétféle ember van: vagy imádja Indiát, és mindig vissza akar menni, vagy pedig egyszer és utoljára. Mert India valóban a szélsőségek országa, ugyanakkor tükör is mindenki számára. Ha nyitott szívvel fogadjuk Indiát, akkor ő is magához ölel, ha pedig elutasítjuk, számon kérjük a nyugati társadalomban megszokott evidenciákat, akkor viszont nagyot fogunk csalódni, megbetegszünk, és minden lépés csak nyűg lesz. (Volt nekem olyan osztálytársam, aki második hét után kérte a repülőjegyét és hazament)

Indulásom előtt kaptam pár jó tanácsot: "Indiát 5cm-val a föld felett kell nézni és akkor csodálatos lesz!" Így lett, elbűvölt és a mai napig ennek a bűvöletnek a hatása alatt élek.

Itimad-ud-Daula -részlet (Agra)

Karma - करमा

Hogyan is kerültem Indiába? Erről is kellene írnom, annak aki nem ismeri még a történetemet. Akkor még nem tudtam, hogy minden karmikusan determinált, csak éreztem, hogy van valami ok-okozati összefüggés. Ott nyílvánvalóvá vált számomra, hogy azért történik velem mindaz ami történik, mert eleve elrendelt, karmikus. Magyarul, meg van írva a Nagykönyvben.
Szóval 1996-ban el kezdtem hindít tanulni az Indiai Követségen minden csütörtökön, mert érdekelt. Akkor még nem gondoltam arra, hogy egyszer Indiában, pontosabban Agrában kötök ki, a Taj Mahal városában. 1998-ban volt egy pályázati lehetőség, hindí nyelvtanulási ösztöndíj, 7 hónap az agrai Kendriya Hindi Sansthan-ban. (http://www.hindisansthan.org/) (Ez egy nemzetközi ösztöndíj, minden évben kb. 40 országból 1-2 személy képviseli az adott országot.Magyarországról 1998-ban ketten voltunk Nagy Róbert, azaz Csácsádzsí meg én) De erről majd részeltesebben írok egy másik bejegyzésemben.

Mire én éltem a lehetőséggel és megpáyáztam. A pályázatomat nagy örömömre elfogadták. Ezúttal is még egyszer szeretném megköszönni Dr. Négyesi Máriának a hindí tanárnőmnek, hogy hozzásegített az indiai ösztöndíjhoz. 1998 szeptember 27-1999 május 1-ig voltam kint és tanulhattam nyelvi környezetben a hindí nyelvet.