Úgy gondoltam, már elég sok időt cipeltem magamban Indiát, a sikátoraival, a szent teheneivel, az összes istenével, tarka ünnepeivel és sokszínű világával együtt. Eljött hát az idő, hogy letegyem...amit letehetek.


2012. február 13., hétfő

Néha van ez így....

Néha van ez így, hogy ....napok óta már nem tudok rendesen enni, aludni, normálisan végezni a dolgomat, folyamatosan csak India jár az eszembe. Nem , nem én megyek, hanem egyik nagyon közeli barátom,  akivel kint tanultam Agrában, ő ment vissza 13 év után. Teljesen felkavart. Izgalomba voltam, ezer kérdés kavargott a fejemben: mit is küldhetnék az ottani barátaimnak?! Egyáltalán megtalálja-e őket és ha igen akkor milyen lesz a találkozás?Emlékeznek még rá, ránk stb? Komolyan mondom nem izgultam ennyire, akkor amikor én készültem vissza...És ezer emlék zúdult rám, mintha tegnap lett volna.

Khajuraho, a lépcsőn én ülök (1998)
Ma sikerült a barátommal kapcsolatba lépnem, jól vannak, már Khgajurahoban. Persze találkozott a közös barátainkkal, emlékeztek ránk és nagyon örültek az ajándékoknak. Jelenleg  30 °C van, és hát India nagyon sokat változott. Drága lett, azok a szállodák ahol annak idején aludtunk, puccos drága szállodák lettek és már Agrából Khadzsurahoba vonattal is el lehet jutni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése