Csáj, Csáj- चाय- चाय

Indiában a teának nagy kultusza van, az angolok által hátrahagyott örökség. Csak ezt is sajátos módon, amolyan indiaisan csinálják. A fekete teát a csáj maszalával fűszerezik (csáj maszala= fűszerkeverék) adnak hozzá cukrot és tejet, nagyon sok esetben a maszalán kívűl még ízesítik kardamom maggal és friss gyömbérrel. Naponta többet is isznak ebből a kellemes teából, úton útfélen főzik. Még a vonatokon is kapható:csácsájcsájcsáj, ezt kiabálják a csájválák ( a teaárusok) de olyan pörgősen, hogy az elején nem is értettem mit kiabálnak. Ha nincs kedvük valamilyen munkához, mindig teáznak, ha pedig elvégzik akkor is. Mindig teaidő van-चय्तिमे है ! 11 évvel ezelőtt még kis agyag teáscsészékben adták, három évre rá hogy visszamentünk, már műanyag pohárban.

Ilyenek és ezekhez hasonlóak az indiai teázók:

Csájválá-Teaárus éppen leszállt a vonatról, hogy újra feltöltse a kannáját.

Minden jövőben van - सब आनेवाले हे

Ha már az időnél tartunk, Indiában egy kicsit másképp kezelik az idő fogalmát. Tudom, elég furcsán hangzik, de Indiában mindig mindenre van idő, senki nem siet sehová, ráérősen végzi a dolgát, mégis működik minden. A buszpályaudvaron a busz nem menetrend szerint indul, hanem akkor amikor a soför pudzsázott (imádkozott az istenekhez) és elégett a füstölő. Aztán majd ha megitta a teáját, ráérősen elindul, és ér amikor ér. Éppen ezért, mert így állnak hozzá az időhöz, ha megkérdezed, mikor érkezik a vonat, akkor csak annyit válaszolnak, hogy: jövőben van, azaz valamikor jönni fog, egy óra vagy két nap az már olyan mindegy. Ez nagyon sok esetben próbára teszi a túristák türelmét. Lehet ellene tiltakozni, kiabálni az állomásfőnökkel, semmit nem ér. Csak mosolyognak és azt mondják: nyugodjon meg, jönni fog... Így az ember fia vagy lánya nem tehet mást, mint vár, szépen, türelmesen.

Az agrai vasútállomás (Raja-ki -Mandi - Agra)

Teaidő - चायटाइम हे

Vasárnap volt tizenegy éve hogy először felszállt velem a vasmadár, és vitt Hetedhét Tengeren keresztül... Indiába. Úgy gondoltam már elég sok időt cipeltem magamban Indiát a sikátoraival, a szent teheneivel, az összes istenével, tarka ünnepeivel és sokszínűségével együtt. Eljött az idő hát, hogy letegyem egy részét... amit letehetek. Igen, tizenegy év az sok idő, de mihez képest? Az időtlenséghez képest...
Egyik kedvenc képem címe: Csájtájm (Teaidő).