Mindenhol óriási moziplakátok hirdetik azújabbnál újabb filmeket. Az ember akarata ellenére késztetést érez, hogy elmenjen egy moziba. Így voltam én is ezzel. A helyiek kioktattak, hogy egyedül meg ne próbáljak moziba menni. Mire én megkérdeztem: miért? mire ők: Indiában a nők egyedül nem járnak moziba. Pont. Vagy betartom vagy nem, ők szóltak. Volt a kollégiumhoz közel pont az útkereszteződésben egy mozi, legalább 3x akkora mint az itteniek. Hát fogtam 3 fiú osztálytársamat és elmentünk, délután 3-tól ment a Kuch, Kuch Hota Hai c. filmet. Tipikus maszala film, azon a héten volt a bemutatója. Ezért hihetetlen tömeg volt. Már a jegyvásárlás sem ment egyszerűen. De végül könyökharc után kaptunk,és betolakodtunk a terembe. A lélegzetem elállt. Ekkora mozit még életembe nem láttam. Legalább 2000 férőhelyes volt, páholyokkal, karzatokkal és óriási mozivászonnal. A nézők 99 % -a pasi volt, nem véletelnül szóltak a helyiek... Igazuk volt ebben is...A mi jegyünk az egyik karzatra szólt, ja elev nem volt könnyű megtalálni a helyünket. Óriási zsibongás volt, mint a bazárban...Alíg hogy leültünk elkezdődött a film. Végre csend lett. De nem sokáig, mert a nyító képen megjelent az imádott színészsztár a híres Shahrukh Khan (aki azóta az én kedvencem is) szóval a tömeg újjongott, és tapsolt, felcsendült a nyítódal és az egész nézőtér kántálta a színészekkel együtt, sőt sokan táncoltak is... És ez így ment 3 órán keresztül. Ha negatív szereplő jelent meg , fütyültek és csúnya szavakat kiabáltak, ha éppen szomorúra fordult a történet, sírtak, zokogtak.
Én csak lestem mi történik, meg nem mertem mozdulni. (Körülbelül ilyen lehetett a hangulat akkor is amikor megjelent a mozgókép, igazi századelejei...)
A film közepénél egy párbeszéd közben a képernyő elsötétült, a villanyok felkapcsolódtak. Szünet van- tudtuk meg a szomszédainktól. A mozigépésznek teaidő van. Jó, rendben és meddig tart? Kérdeztük- mire ők: mikor befejezte a teázást. Na erre aztán végkép nem volt mit mondanom... Valahogy kitódultunk a tömeggel egy kis frisslevegőért, a büfében is tömeg volt, egyikünk beállt a sorba. Sorrakerültünk és nem kaptuk meg a dobozos mangóüdítőket, (mert csak azt mertük inni, ha nem volt palackozott víz, )hanem kaptunk egy kis fecnicskét, amire hindíűl rá volt firkantva valami. Na ez aztán szép-és mégis mikor kapjuk meg? Mindjárt folytatódik a film, mire a büfés azt mondta: nyugodjak meg, hamarosan kiviszi nekünk a pincér. Na erre aztán megint csak néztem ki a fejemből... jó , jó, de hova? mikor? Mi lesz az üdítőnkkel? Na ezt is szépen benyeltük! már megint! Puffogtam magamba... Nem volt sok időm rá, mert a tömeg el kezdett befele tódulni a terembe. Ahogy megtaláltuk a helyünket, a bonyolult betű és szám rendszer alapján, folytatódott a film, a párbeszéd, ami félbe maradt- Egyszer csak apró kis zseblámpa fényekre lettem figyelmes. El nem tudtam képzelni már megint mi történik... A pincérek voltak tálcával a kezükben és mindenkinek vitték ki az italt amit rendelt. Azt hittem nem látok jól. Hamarosan hozzánk is elért, elkérte a kis fecnit, az elemlámpájával megvilágította és odaadta a mangóleveket... Ez volt a csúcs...
Egyszerűen imádtam moziba járni, aki teheti az szánja rá az idejét egy maszala filmre, mert megéri. Nyílván azóta változott a mozizás kultúrája is, most már nők is járnak moziba egyre többen és símán beülnek farmerbe, kendő nélkül, és senki nem bámuja őket. És lehet hogy már nincsenek fehéringes , élrevasalt nadrágos pincérek...Nem tudom, de ha legközelebb megyek Indiába, újra beülök egy moziba...
Hát ez nagggyon jóóó! Remélem egyszer én is eljutok egy ilyen moziba... :o)
VálaszTörlés