Útközben láttuk hogyan ébred India. Mindenki tette a dolgát. A tejesember vitte a tejet a riksáján. A zöldség-gyümölcs árusok tólták a megrakott kocsikat, a helyi templomokból reggeli imaszó hallatszott, az utcai hangszórókból pedig szólt a müezin, imára szólítva a népet. A teaárus főzte a teát és az éttermek készítették a reggelit. Mindezt az állandó hangzavarral kell elképzelni. A riksák dudáltak, a buszok és a teherautók tülköltek. (Az indiai közlekedésről majd később írok, mert azt nem lehet két mondattal elintézni.) És a szent tehenek kószáltak az utcák kellős közepén. Furcsa látvány, de meg lehet szokni, ez is Indiához tartozik. (:-)
Aztán voltak akik aratták a búzát, nem gépekkel. Sarlóval. Pár paraszttal szóba elegyedtünk, és elmondták, hogy reggel 5-től délelőtt 11-ig aratnak, mert utána olyan forróság van, hogy nem lehet dolgozni. (35°C-40°C-fokra kell gondolni, áprilisban már a forróság egyre elviselhetetlenebb.)
Aztán elértük a Jamunát. Alíg volt már víz benne, látszott hogy már közeleg a száraz évszak. Ott találkoztunk egy pásztorfiúval, lehetett körülbelül 5 éves. Őrizte a bivalyokat. És a kis murti (Isten -szobor) bele volt állítva a folyóba, hogy vigyázzon a fiúra meg az állatokra. Minden reggel kiviszi magával ezt a kis szobrot . Mert Isten jelenléte mindenhol, mindenkor a legfontosabb.
És találkoztunk még egy révésszel is, aki átvitt minket a Jamuna túlsó partjára. A hindukhoz képest nem volt egy bőbeszédű bácsi. Csak tette a dolgát.
Aztán láttunk napfeketét hiszen azért mentünk, miközben folyamatosan értek az impulzusok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése