Időnként van úgy, hogy az emberre rátör valami furcsa, olyan honvágy féle vagy mi.
De nem honvágy, mert az egy kicsit más, az a szülővároshoz köthető. Én csak tudom, hiszen eljöttem , már vagy húsz éve. Szóval ez nem olyan, de hasonló. Aki volt már Indiában az érti miről beszélek, arról az érzéséről amikor hirtelen el kezdi érezni a szagokat, a füstölő és pörkölt mogyoró keveredett illatát az esti párás dudáktól hangos félhomályban.
Egész nap kerestem egy képet, amit sajnos nem találtam meg. Lehet hogy elajándékoztam.
Igen, elképzelhető. Abban az időben nagyon kevés turista használt digitális fényképezőgépet. Az enyém, a kis szappantartó a kis MINOLTA. Igen a nagy túlélő! Túlélte Indiát a majmok támadásával együtt. Akkor még időbe telt a filmet előhívatni, vagy sikerült vagy nem. Benne volt a pakliban.
A legfontosabb pillanatok elégtek, homályosak lettek vagy az erős fény miatt használhatatlanokká váltak. Emlékszem, mennyire izgultam a képeimért. Amíg kint voltam Indiában, minden tekercsemet előhívattam, volt amikor egy hetet kellett várni amíg elkészült a laborban. Abból a jobbakat hazaküldtem a szüleimnek. Itt állok egy rakás negatívval... Na igen, én nem vagyok fényképész, nem tudom mikor és hogyan semmisülnek meg a negatívok...szóval lehet hogy sürgősen valamit kellene tennem, hogy ne tűnjenek el az éterben.
Ezen a képen amit kerestem, indiai nők szárították a szárijukat. Indiában a nők száriban mártóznak meg a szent folyóban, aztán szárítják. Különleges technikával. Sajnálom, hogy nem tudom megmutatni a gyerekeimnek sem! Elveszett?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése