Remélem, mindenki örül a tavasznak, már ránk fért, ahogy elnézem az embereket az utcán jókedvűeknek tűnnek. Az is lehet, hogy csak én vagyok jókedvű. Nincs különösebb okom rá. Egy kicsit elmélzátam Indián és azon, hogy miért is nem írtam le ezt akkor amikor megjöttünk, bíztos van részlet amit elfelejtettem. Az akkor vezetett naplóm hasznláhatatlan. Azon túl, hogy "Hűha, ez csodálatos, ez gyönyörű , ez eszméletlen " sok érdemleges információt nem tartalmaz. Most a második utamról írok amikor nem egészen egy hónapot voltunk kint a férjemmel, hátizsákkal, több mint 5000 km-t utaztunk.
A következő volt az úti terv:
Delhi-Dharamsala-Amritsar-Jaipur-Jodhpur- Jaisalmer-Agra-Varanasi-Khajuraho-Orccha-Delhi. Mindezt vasúton, buszon, riksán, 16 évvel ezelőtt, Delhiben még nem volt metró , akkor kezdték el építeni. Ma már megy Khajurahoba vonat és repülő, akkor csak busszal lehetett megközelíteni. Szóval sokkal keményebb körülmények között tettük meg ezt az utat, mint ha most mennénk.
Visszatérve Jaisalmerbe, amiért elkezdtem ezt a bejegyzést írni. Már félúton tartottunk az utunkon, amikor megérkeztünk hajnalban Jaisalmerben. Férjem Jaipurban összeszedte azt a híres hasmenést amit nem lehet megúszni Indiában, szóval így utaztunk a végállomásig. A hasmenés elleni itthonról vitt gyógyszerek semmit sem hasznlátak. Hajnal volt, épp kelt fel a nap és a csodálatos homokkőváros ott állt előttünk aranyfény áradatban. Abban a pillanatban megértettem miért arany város a neve.
Vicces volt ahogy leszálltunk a vonatról láttuk, hogy a sín véget ér. Ha jól emlékszem le is fotóztam. Aztán a szokásos közelharc a riksások között, (miattunk, a pénzes fehér turistákért) akiket a rendőr a kétméteres boltjával alíg tudott kordában tartani.
Egy távolabbi riksás lett végül a nyerő, aki nyugodtan várt. Viszonylag jó és olcsó szállásra vitt, csodálatos kilátással a várra. Persze akkor még nem tudtam, azt, hogy a hindí nyelvtudásom majdnem a nullával lesz egyenlő, mert az átvágás terén itt az semmit sem számított. Ígyis úgyis átvagnak. Ha tudsz hindíűl ha nem. (Az az érdekes, hogy a tegnap pont találtam egy blogbejegyzést Jaisalmerről, és hasonló léményben volt része a blogszerzőnek. Igazából Jaislamer nem változott meg tizenöt év alatt sem. Ugyanaz, átvágás a köbön. )
Na de visszatérve a szállásunkra, a tetőteraszon már várt ránk a tulaj a frissen főzött csájjal. Itt akkor már rosszat sejtettem. Szokásos úgymond "diszkrét" érdeklődés. "Szándékukban áll-e szafarira menni, mert van egy nagyon jó ajnálatuk, csak nekünk, itt és most."
Akkor itt már tudtuk mire megy ki az egész , hiszen barátaink akik má hasonlóan megjráták, megosztották velünk az információkat.
Mivel összesen három napot szántunk Jaisamerre viszonylag hamar el kellett döntenünk mit szeretnénk, de persze ez a mi titkunk maradt, mert ha beavadtuk volna a tulajt egy nyugodt percünk sem lett volna.
Elmentünk várost nézni és gyógyszertárba ahol adtak a férjemnek piros kerek, sárga gömbölyű, kék pici és zöld lapos színű és formájú gyógyszereket. Muszáj volt bevennie őket úgy ahogy a gyógyszerész tanácsolta. Sajnos idegen helyen nincs sok választása az embernek. Végül megállt a hasmenése. Viszont a gyógyszerek olyan nyomot hagytak a máján, hogy fél év múlva a managerszűrésen megállapították az orvosok, hogy sajnos hepatitise van. Vittük az oltási kiskönyvet, hogy bebizonyítsuk valami nem stimmel, hiszen hepatitis ellen be volt oltva. Aztán végül kiderítették hogy csak a gyógyszerek nyomata a májon. Szép kis nyomat mondhatom.
Ezt a kitérőt meg kellett tennem mindenki érdekében aki olvassa és készül Indiában.
A város csodálatos, megénztük a várat, egyik érdekessége mert különben nem jellemző, hogy a vár falain belül laknak, piac van, bazár van, szaladgáló gyerekek, igazi élet van. Az éttermek nagyon jók, csak ajánlani tudom őket. Egyébként meg tele van utazási irodákkal és hotelekkel. Mindenki szafarit hirdet turistákra vadászva. Szállásunkra hazafelé tartva eldöntöttük, hogy tevegelni fogunk, ha már itt vagyunk.
Folytatás következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése